Space boy1000x100 hungarian

Feltételek és kötelezettségek előírása mellett járult hozzá a GVH, hogy a DIGI Kft. megszerezze az Invitel Zrt.-t. Az eljárásban első alkalommal zajlott előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatás egy fúziós ügyben.

A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 2017. augusztus végén jelentette be a GVH-nak, hogy meg kívánja vásárolni az Invitel Távközlési Zrt.-t. A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást az összefonódás bejelentése alapján, mert felvetődött, hogy a tranzakció káros versenyhatásokkal járhat egyes érintett piacokon. Mindkét érintett vállalkozás a hazai vezetékes távközlési piac jelentős, országosan aktív szereplője, azaz, több százezer előfizetőnek nyújt vezetékes telefon-, internet-, vezetékes műsorterjesztési (TV) és egyéb szolgáltatásokat.

A Gazdasági Versenyhivatal fúziós eljárásban első alkalommal élt az előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatás lehetőségével, amelyet a Versenytörvény 2017. január 15-től biztosít. Az érintettek saját vezetékes távközlési hálózatai 34 településen fednek át, ezek közül a GVH vizsgálata 16 település esetében állapította meg, hogy a tranzakció a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményezné. A GVH lehetséges horizontális hatásnak tekintette továbbá, hogy 25 településen az Invitel saját hálózatán nyújtott vezetékes távközlési szolgáltatásaival van jelen, míg a DIGI-vel azonos vállalkozáscsoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. más piaci szereplőtől bérelt hálózaton nyújt televízió-szolgáltatást, azaz az összefonódás által csökkenne az ilyen szolgáltatást egymástól független vállalkozásként nyújtók száma. A DIGI vállalta e településeken a kilépést a vezetékes távközlési hálózatokra vonatkozó bérleti szerződésekből (azok meg nem hosszabbítását), és ehhez kapcsolódóan az átszerződtetés és az aktív marketing tilalmát 1 éves időtartamra.

Összességében tehát a DIGI-nek 16 településen kell értékesítenie a megszerzett Invitel hálózatait 6 hónapon belül, ellenőrző biztos felügyelete mellett, valamint 25 településen kell kilépnie a tőle független vezetékes távközlési hálózatokra vonatkozó bérleti szerződésekből.