Space boy1000x100 hungarian

Sebestyen3 webMiközben a nagyobb kábelszolgáltatók folyamatosan erősödnek, a kis és közepes társaságoknak egyre több kihívással kell szembenézniük. Vajon képesek-e megbirkózni ezekkel egyenként? Vagy: „együtt könnyebb, sokkal könnyebb”? A lehetőségekről beszél Sebestyén László, a Nemzeti Műsorterjesztő Klaszter vezetője, a Teleunion Kft. ügyvezetője.

"Amikor először találkoztam a kábeles kollégákkal, eleinte még inkább a pozitívumokról beszéltek, bizakodóak voltak, aztán 2009-2010. táján érzékelhetően erőteljesen megrázta a szakmánkat is a válság. Már akkoriban felvetődött a kisebb és közepes operátorok körében, hogy ők szeretnének valamilyen egységbe tömörülni, hátha együtt eredményesebben tudnák képviselni az érdekeiket..."

Végül 2012. december elején megalakult a Nemzeti Műsorterjesztő Klaszter, mint egy olyan társaság, amelynek tagjai azonos cél érdekében egyfajta közös erőként tud fellépni, kifejezi az egységüket, ami nemcsak a gondolatiságban, hanem számszerűen is megmutatkozik. A megalakulás után közel félszáz tag lépett be, amelyek együttesen körülbelül 130 ezer előfizetőt szolgáltak ki. Ez a szám kisebb-nagyobb ingadozásokkal lényegében stagnál vagy kicsit nő. A Klaszternek jelenleg 60 tagja van, és ezek összesen mintegy 145 ezer előfizetőt képviselnek, tagjaink közel 200 munkavállalónak biztosítanak megélhetést, több mint 300 települést kiszolgálva...

„Ebben a szakmában olyan embereket ismertem meg, akik szívvel-lélekkel, hitvallás-szerűen művelik ezt a tevékenységet. Én annak örülnék a legjobban, és azt kívánnám nekik, hogy mindenki, addig végezhesse a munkáját, amíg csak szeretné. De sajnos tudom, hogy ez inkább romantikus, mintsem reális jövőkép.”

Galvács László

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2017. július-augusztusi számában olvasható.)