Interjú Kovács Kálmán miniszterrel

Az információs társadalom az egyik sarokkövévé vált annak a folyamatnak, amelyben Magyarország felzárkózhat az EU-hoz. Ebben a folyamatban milyen szerep juthat a kábeles szakmának?

Egy évvel ezelőtt számoltunk be lapunkban arról, hogy az összesen 174 millió forintos ORTT-támogatást nyert Gergi Háló Bt. - amely Nógrád megye 11 településén vállalta a kábeltelevíziós hálózat kiépítését, ám a beruházást soha nem kezdte el - új tulajdonosokhoz került.

"Nagy kár, hogy mindössze öt krónikás tartotta fontosnak a részvételt az "isten háta mögött", Budapest-Kőbányán rendezett "virtuális szalagátvágáson". Az újhegyi szövetkezeti lakónegyed mintegy 3000 otthonában ugyanis mostantól megjelent a szélessávú internet-elérés, az elképesztően olcsó kábeltévé és az internet-alapú telefon. (...) A panelrengetegben elkezdődött a jövő." Ezekkel a szavakkal üdvözölte 2002-ben a Kőbánya-Újhegyi Lakásszövetkezet, az Euronet Rt. és a TvNetWork 200 millió forintból megvalósított beruházását egy szaklap. Joó Józseffel, a szövetkezet ügyvezető igazgatójával az idevezető útról és a további tervekről beszélgettünk.

Sokáig vártak Nógrád kis falvaiban a kábeltévére, van, ahol már több mint tíz évvel ezelőtt megígérték a helybélieknek. 2004-ben a Gergi Háló Kft. tizenegy településen kezdte meg a hálózatépítést. Egy évvel később a kábelcsatornák után egyre több helyen megérkezett az internet is. A műsorokat lelkesedéssel, a világhálót kétkedéssel fogadták a településeken. A kábelre sokan előfizettek, és a csatornákat néhány önkéntes minden nap ellenőrzi, hogy darabra megvan-e valamennyi. Az internet egyelőre nehézkesen megy, de mindig akad egy ügyes helyi "Rózsika", aki intézkedik, és könnyebben eladja a portékát, mint egy képzett szakember. A központi fejállomás egy 680 lelkes kis településre, Pilinybe került.

A magyar kábelpiacon 1999 óta jelen lévő FiberNet kezdetben kisebb-nagyobb rendszerek felvásárlásával igyekezett a hazai kábelszolgáltatók sorában minél előrébb kerülni. Az intenzív növekedés eredményeként heterogén hálózatok birtokába jutott cég életében a 2004-es tulajdonosváltását követően teljesen új stratégia körvonalazódott: a FiberNet sok kis rendszer tulajdonosából egységes, magas szintű szolgáltatást nyújtó nagyvállalattá kíván válni. Mindez jól nyomon követhető az elmúlt év fejlesztései alapján, valamint a jövőre vonatkozó tervekből, amelyekről Polony István üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettessel beszélgettünk.

interjú dr. Kovács Anitaval, az Iinfokommunikációs Iroda vezetőjével

Az utóbbi hónapokban a szakmai rendezvényeken a Versenyhivatal képviselői más álláspontot képviseltek a kábelregulációval kapcsolatban, mint korábban. Érezhetően már nem ragaszkodnak olyan erősen a korábbi szabályozási elképzeléseikhez. Hogyan értékelik a közelmúltban a piacon történt változásokat?