sp610 boy1000x100 hungarian 

Új formában rendezték meg 2016. szeptember 19-20-án a Media Platformot, amelynek része volt a MEME VÍZIÓ Szakmai Nap, az MKSZ Szakmai Konferenciája, valamint az ECEBE EXPO kiállítás.

Kastory1B2015. május 1-től Kastory Edina ügyvéd, jogi szakértő tölti be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mellett a Média- és Hírközlési Biztos tisztségét. Bő egy év elteltével arra kértük, értékelje az eddig elért eredményeket.

Csomagok, megbecsülés, hűség

A hazai kábeltelevíziós szolgáltatók már pusztán méreteik alapján is gyakran eltérő üzletpolitikát folytatnak, és szolgáltatásaikat is egymástól igencsak eltérő stratégiák alapján nyújtják. Mégis, amikor az ügyfélszolgálatról esik szó, gyakorlatilag rögtön „közös nyelven” szólalnak meg.

Putz József 201606223-biValamikor a hetvenes években egy 12 éves srác beiratkozott az iskola rádiós szakkörébe – és ezzel megpecsételődött a sorsa. A tranzisztorok korában az áramkörök építése annyira magával ragadta, hogy már akkor eldöntötte: elektronikával, távközléssel akar foglalkozni. Azóta középiskolás, főiskolás majd felnőtt korában nagyon sokféle dolgot tervezett és épített, erősítőket, rádiót, kazettás magnót, műholdvevőt – de legfőképpen kábeltelevíziós hálózatokat. Ő az, akit a szakma ma úgy ismer: Putz József.

A tévé kell, az előfizetés nem

HD3BMa már a magyar családok több mint felének biztosan van HD-képes (HD ready vagy full HD) tévékészüléke. Ám a műsorokat valóban nagyfelbontásban élvezők aránya ennél jóval alacsonyabb. Az igény hiányzik? Nincsenek tisztában a készülék képességeivel, vagy nem is tudják, hogy mi a különbség? Vagy egyszerűen drágának és fölöslegesnek tartják az ezért fizetendő plusz díjat? Nincs egyértelmű válasz, s mint ahogy a cikkben megszólaló műsorterjesztői véleményekből kiderül, egységes üzleti modell sincs.

Miből jön össze az évi 590 milliárd forint?

Négy szám: 46 – 61 – 88 – 91, ez jellemzi a vezetékes telefonnal, internettel, tévé-előfizetéssel, illetve mobiltelefonnal rendelkező háztartások százalékos arányát. A különböző távközlési szolgáltatások lakossági használatát 2015-ben vizsgálta az NMHH megbízásából az Ariosz.