A kábeltelevíziós hálózatok üzemeltetőit már hosszú ideje foglakoztatja a gondolat, hogy miként nyújtsanak interaktív, ad hoc előfizetői igényeket kiszolgáló televízió szolgáltatást. A nem broadcast, azaz nem folyamatos műsortovábbításnak vagy más néven „nemlineáris” televíziónak a lényege, hogy az adott hálózaton időnként, az előfizető kérése alapján megjelenő tartalmat biztosít, illetve hozzáférést kínál a szolgáltató.

A nemlineáris televíziózás hosszú múltra tekint vissza. Már a ’90-es években megjelentek az analóg szállodai tévérendszerek, melyek interaktív módon, a felhasználó igényei alapján biztosítottak részleges hozzáférést bizonyos tartalmakhoz. Ez főként fizetős csatornák illetve, mozifilmek feltételes hozzáférésében merült ki, mely a tévékészülékbe beépített modemmel, visszirányos RF hálózaton keresztül működött. A szálloda ügyfél-menedzsment rendszerével összekapcsolt HotelTV központ fogadta a modem utasításait, és engedélyezte bizonyos csatornákhoz való hozzáférést az adott szobában.

A digitális, elsősorban DVB-C rendszerek elterjedésével, már a 2000-es évek elején elérhetővé vált a DVB-C alapú VoD (Video on Demand: igény szerinti videó hozzáférés), mely működését elsősorban a megjelenő CAS (Conditional Access System: feltételes hozzáférési rendszer) tette teljessé. Itt különböző előfizetői szinteket, jogosultságot lehetett specifikálni, de már lehetőség volt interaktív módon, akár SMS-sel is tartalmat rendelni. Ez nagy előrelépés volt a televíziózás szempontjából, az akkor még egyirányú hálózatok esetében, bár a rendszer bevezetése költségesnek mutatkozott.

A mai DVB-C és IP rendszerek illetve, technológiák összefonódásából eredően már kedvezőbb helyzetben van a szolgáltató, ha VoD-ot szeretne elindítani. Az IP alapú, nagyobb szolgáltatási szabadságot biztosító rendszerek könnyedén alkalmazhatóak DVB-C alapú technológiákon is, de emellett lehetőséget biztosítanak az egyéb IP alapú elosztó hálózatokon keresztül az újabb ügyfelek kiszolgálásra is, gondolok itt a mobil, OTT (Over The Top) alapú VoD szolgáltatásra.

Üzleti modellek és technológiák

A különböző VoD szolgáltatási megoldásokat meghatározhatjuk üzleti és technológiai megoldásuk alapján. A VoD szolgáltatás üzleti modell szerint lehet:

  • SVoD (Subscriptions Video on Demand: előfizetési igény szerinti videó hozzáférés)
  • TVoD (Transactional VoD: eseményalapú igény szerinti videó hozzáférés)
  • Reklám támogatású

Az SVoD megoldás gyakorlatilag a fent leírt, a DVB-C rendszereken már korábban működő VoD szolgáltatás, tehát a hálózaton lévő előfizető jogosultságot szerez (az előfizetése alapján) egy adott időszakra VoD tartalom(ak) hozzáféréséhez. Ilyen szolgáltatást például Magyarországon jelenleg a HBO kínál, a HBO On-Demand platformján.

A TVoD olyan üzleti modell, amikor az előfizető nem rendelkezik állandó VoD előfizetéssel illetve, jogosultsággal, hanem ad hoc módon, az ő fogyasztási igényeinek megfelelően, bizonyos tartalmakat váltakozó időpontokban (eseményekkor) megrendel. A megrendelést a szolgáltató fogadja, majd a jogosítási láncon keresztülfutva hozzáférést biztosít a kívánt tartalomhoz. Lényege, hogy az előfizető utólag, a megtekintett tartalmainak függvényében egyenlíti ki a számláját.

A harmadik a reklámtámogatású modell, amikor a szolgáltató kvázi SVoD alapon, de ingyen, havi díjak nélkül biztosítja a VoD szolgáltatást, viszont minden tartalom előtt a felhasználó köteles egy reklámfilmet megnézni. Ebben az esetben a bevétel a reklámtulajdonostól származik, ugyanakkor rövid távon nagy penetrációt lehet ezzel a módszerrel elérni, mellyel az előfizetőt hozzászoktatjuk a VoD használatához. Lengyelországban például a Toya szolgáltatónál a havi megtekintés átlagosan meghaladta a hat/hónap/előfizető arányt. Figyelembe véve, hogy Európában ez átlagosan négy, Magyarországon pedig nem több mint három (előfizetőnként, havonta), a lengyelpélda e modell népszerűségét, és gazdaságosságát bizonyítja...

Pester Attila

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2013. márciusi számában olvasható.)