Félrevezető közlés miatt a GVH – 90 millió forint bírság kiszabása mellett – visszavonta a DIGI/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, és egyúttal új eljárást is indított, amely a megtévesztés által érintett piacok újbóli értékelését célozza.

A Gazdasági Versenyhivatal 2018 májusában – feltételek és kötelezettségek előírása mellett – járult hozzá, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t. A hatóság által előírt egyik kötelezettség a DIGI-vel egy csoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. által nyújtott televíziós műsorterjesztési szolgáltatásokra vonatkozott, amelyeket az i-TV tőle független kábelhálózatokat bérelve valósít meg. A GVH olyan piaci jelzéseket kapott, hogy a határozat szerinti kötelezések nem terjednek ki valamennyi, az i-TV és az Invitel területeit átfedő településre. A feltételezések vizsgálatára a hatóság 2018. augusztus 29-én versenyfelügyeleti eljárást indított, amelynek következtetései alapján a DIGI az eredeti eljárásban elmulasztotta jelezni a hivatalnak, hogy a tervezett kötelezés nem terjed ki az átfedéssel jellemezhető teljes területre. Az eredeti döntés ugyanis csak 23 ilyen településre terjedt ki, holott azok teljes száma 89. A hatóság ezért visszavonta az alapeljárásban hozott határozatát, továbbá 90 millió forint bírságot is kiszabott a jogsértésért.

A döntés visszavonása miatt az abban szereplő kötelezések – így az i-TV-s szerződések felbontására (meg nem hosszabbítására) vonatkozó előírások – megszűntek. Ezeket a GVH új eljárásban szándékozik részletesen megvizsgálni, és új döntéssel pótolni korábbi határozatát. Mivel a döntés visszavonása miatt az időközben végrehajtott tranzakció jogellenessé válik, a GVH egyúttal – a felek gazdasági érdekét és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve – a DIGI kérelmére hozzájárult ahhoz, hogy az új eljárás lezárultáig a vállalkozás – ellenőrző biztos felügyelete mellett – fenntarthassa és folytathassa az Invitellel történő összefonódása már megkezdett lépéseit (így pl. hálózata és szolgáltatásai átvételét, az azokon indult fejlesztéseket és a társaság integrációját).

(További részletek a Média-Kábel-Műhold októberi számában.)