Idén immár 6. alkalommal rendezték meg a Kábel Konvergencia Konferenciát, május 23-24. között.

Mottóként „2020, a szabadság határa” címet választották a konferencia szervezői, az  EQUICOM és a HFC Technincs. Ez a cím több, a kábeltelevíziós szakma számára fontos mérföldkőre utal, illetve magában foglalja a jövőben kritikus fontosságú frekvenciagazdálkodás feladatait, egyúttal a növekvő sávszélesség igény kielégítését. A határok kiterjesztésének lehetőségeit új, de már valós körülmények között alkalmazható rendszereken keresztül mutatták be.

A Szupergyors Internet Projekt kapcsán a már megvalósított, illetve 2020. év végére megépülő hálózatok aktuális helyzetéről adott betekintést a KIFÜ szakembere. A SZIP projektek mellett szó volt a 2020 szeptemberében esedékes LTE700 frekvenciákon történő, új szélessávú mobil szolgáltatások bevezetéséről, illetve ennek a KTV szolgáltatókat érintő következményeiről. Az IP alapú TV szolgáltatások egy része már eddig is átlépte a „szabadság határát”, így az eredmények nyomán újra megvizsgálták, merre tartanak az IPTV szolgáltatások és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. A jövő optikai hálózatain megvalósuló szolgáltatásokat (10G EPON) és új kábeltelevíziós technológiákra (D3.1) épülő megoldásokat esettanulmányokkal mutatták be.

(A részletekre a Média-Kábel-Műhold következő számában visszatérünk.)