A Magyar Telekom harmadik negyedéves összbevétele éves összehasonlításban kis mértékben, 0,6%-kal, 164,6 milliárd forintra, miután a magyarországi és észak-macedóniai vezetékes és mobil szolgáltatási bevételek folytatódó pozitív trendje ellensúlyozta a magyarországi RI/IT bevételek csökkenését.

Az összes bevétel 2019 első kilenc hónapjában éves szinten 0,5%-kal, 484,3 milliárdra nőtt.

A portfólión belül a vezetékes bevételek a harmadik negyedévben éves összehasonlításban 4,1%-kal 52,3 milliárd forintra, míg 2019 első kilenc hónapjában 3,1%-kal 157,7 milliárd forintra nőttek. E növekedés hátterében a TV-, a szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételek valamint a készülékértékesítési bevételek emelkedése áll.

Az eredményeket Rékasi Tibor vezérigazgató így értékelte: „Örömmel jelentjük, hogy 2019 első kilenc hónapjában fő üzleti tevékenységeink tekintetében folytatódott a pozitív tendencia. Az új hálózatépítéseknek, valamint a kábelhálózat fejlesztésének köszönhetően már több mint 1,7 millió elérési ponton tudjuk biztosítani a gigabit képességű internetkapcsolatot, emellett ügyfeleink változó igényeinek megfelelően megújítottuk mobil és vezetékes portfóliónkat, valamint Magenta 1 ajánlatunkat.”