A világ legnagyobb kanapéja

A televíziózás közösségi tevékenységként indult. Ha egy család tévékészüléket vásárolt, esténként összegyűltek a szomszédok, barátok, hogy együtt nézzék „a” tévét.

Nem volt vita, hogy melyik csatornát, hiszen csak egy volt, Magyarországon hétfőnként sokáig még egy se. Aztán szép lassan minden háztartásba került készülék, a vendégek elmaradoztak, már csak egy-egy család ült esténként a televízió előtt. Később már a család sem, hiszen megjelentek a második és harmadik készülékek. Az elmúlt évtizedben már-már úgy tűnt, nem csak a közösség szűnik meg a televízió körül, hanem maga a televízió is. Mivel olcsó volt, gyorsan és széles körben elterjedt a digitális média, a közösségi média és a mobil. A napi átlagos online töltött idő már másfélszerese a tévénézésre fordított időnek.

Bár a kettőt egyre nehezebb elkülöníteni. S ezzel elérkeztünk a közösségi televíziózás 2.0 változatához. A nézők az internetre kapcsolt otthoni mobileszközeiket elkezdték a tévénézéssel párhuzamosan használni, majd a közösségi hálózatoknak (elsősorban természetesen a Twitternek és a Facebooknak) köszönhetően később ez a párhuzamos használat tudatossá vált, végül az élménymegosztás és programajánlás révén a tévézés hajtóereje, motiváló tényezője lett.

Az Initiative médiacég megállapítása szerint a közösségi hálózati aktivitás nem egyszerűen a tévéhez, hanem az élő tévéműsorok megtekintéséhez vezeti vissza a nézőt. A mobilos twitterezés-facebookozás során dől el tehát, hogy mit nézzünk, de ha megvan, a hagyományos, nagyképernyős tévékészülék elé ülünk le. Mobillal a kezünkben, természetesen.

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2013. áprilisi számában olvasható.)