SteigervaldKBeszélgetés Steigervald Krisztiánnal

„Ó, a mai fiatalok…” Bizony, a felnőttek már évezredek óta kritikusak az ifjabbakkal szemben. Különösen érzékelhető ez napjainkban, amikor az ábécé utolsó betűivel jelzett generációk kapcsolatát igencsak próbára teszik a digitalizáció eszközei és hatásai. A témáról Steigervald Krisztián generációkutató fejti ki véleményét lapuk olvasóinak.

Ön szerint generációk harcáról vagy generáció békés együttéléséről van szó?

Én az utóbbiban hiszek. A „generációk harca” bulvár kifejezés, amit szeretnek egyes újságok figyelemfelkeltő címként alkalmazni. A szakirodalom szerint ma hat generáció él egymás mellett Magyarországon.

Sokan mondják, hogy az Y generáció az első önző, erősen individulaista generáció. Ám az előttük lévő X-esek walkmannel a fülükben zárták magukba a zenét. Valójában egy individualizációs folyamatról lehet beszélni, amit a digitalizáció felgyorsított. Persze, sok gondolkodásbeli, értékrendbeli különbség van, de a valódi nagy törést mégis a digitalizáció megjelenése okozta, úgy 1995 körül. Az Y az utolsó olyan generáció, amelyiknek minden egyes tagja egy offline világba született bele, az utánuk következők pedig már a digitális világba, persze különböző szinteken. Aki például 1997-ben született, az találkozott már az internettel, de az egészen más volt, mint amivel a mondjuk 2003-ban születettek szembesültek. Bár hat generációról beszélünk, de jelentős különbség két fő csoport - a 90-es évek előtt és után szültettek – között van.

Mondhatjuk-e hogy a digitalizáció vagy az infokommunikációs eszközök és megoldások vajon szükségszerűen elkerülhetetlenné tették ezt az átalakulást?

A digitalizáció egy szokatlanul széles árkot húzott a generációk közé, de látni kell, hogy ez is hol tágul, hol szűkül. Például egy új eszköz, egy új applikáció megjelenése szélesíti, hiszen a fiatalok sokkal könnyebben tanulják meg a használatát, s amikor ezeket az idősebbek is használni kezdik - ahogy sok nagyszülő Facebookozik és Viberezik az unkájával - akkor szűkül. Ezeket az eszközöket mi találtuk ki, és mi is terjesztettük el, ám ha mi használjuk, akkor okos eszközről beszélünk, ha a gyerek, akkor kütyü. Ez tarthatatlan. Még nem mutattuk meg a gyerekeknek, mi a különbség az offline és a digitális világ között, nem adtunk kereteket, nem adtunk kapaszkodót, viszont elvárnánk, hogy úgy éljenek, ahogy mi éltünk 30-40 évvel ezelőtt. Nem lehet. A családoknak, meg kell alkotniuk a saját digitális „szabályaikat”, de olyat, ami mindenkire vonatkozik, nemcsak a gyerekre. Amikor a gyerek azt látja, hogy apa meg anya folyamatosan függ a telefonjától, ha azt látja, hogy vacsora közben csak egyet pittyeg a telefon, és a szülő máris odakap, akkor a minta az lesz, hogy az okos eszköz által képviselt világ fontosabb, mint az offline térben zajló jelen. A szülőknek azt kellene mutatniuk, hogy életükben az offline tér nem fontosabb az online térnél. Ha például éppen az offline térben csinálok valamit, akkor azt előbb befejezem, és utána intézem el a digitális dolgaimat. Ezt a jelek szerint képtelenek vagyunk megtenni, mert tudattalanul, de mi, felnőttek is azt képviseljük, hogy a digitális tér fontosabb az offline térnél.

Mi lehet a televízió jövője?

Ha ki tud lépni a konzervatív funkciójából, akkor bizonyosan elindulhat a televíziózás második hulláma, ez tartalmi kérdés, amit a sorozatipar ismert fel először. Valami elkezdődött, hiszen a mai okostévék már egészen más világot képviselnek, mit elődeik. A tévégyártók üzleti megfontolásból nyilvánvalóan a tömegigényt, tehát az X-es generációt célozzák, akik sokan vannak, akiknek lakásuk van, gyermekeket nevelnek, akik kedvéért megveszik a nagyképernyős készüléket, hogy élvezhessék a gyerekcsatornákat. Csakhogy ez a generáció is öregszik, helyünkbe lépnek az újak, más igényekkel. Felgyorsultak a folyamatok, lehet, hogy öt év múlva egészen más világban élünk, ezért a gyártóknak is most, nagyon gyorsan kell fejleszteniük mindent, hogy olyasmit állítsanak elő, ami kiemeli klasszikus tévét a jelenlegi funkciójából. Ha a jövő készüléke képes magába integrálni a fiatalok által is kedvelt funkciókat, akkor onnantól kezdve az már nem (csak) tévé lesz, s ezzel lényegében megvalósulhat a készülékek békés együttélése is.

Galvács László

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2018. novemberi számában olvasható.)