A Covid-19 (C19) világjárvány elterjedését gátoló óvintézkedésekről sok szó esik a médiában, arról viszont már kevesebb, hogy vajon a világ televíziós társaságai hogyan szervezték meg a munkájukat a karantén alatt. A karanténba került emberek millióinak egyre nagyobb információéhségét ugyanis azoknak a televíziós társaságoknak kellett kielégíteniük, amelyeknek a személyzetét szintén karanténba kényszerítette a járvány, és akiknek csak különleges óvintézkedések mellett lehetett a terepen, illetve a sokszor saját lakásukba kihelyezett hírstúdiókban ellátni a tájékoztatási feladataikat.

Ez a teljesen eredeti és új helyzet számos olyan innovatív megoldást eredményezett, amelyeket minden bizonnyal a hétköznapi élet normalizálódása után is alkalmazni fognak. A hírgyártás és a műsorok utómunkálatainak a távmunka vágányaira állítása mindenképpen gazdaságos és hasznos, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a gazdasági tevékenységek és a közösségi rendezvények beszüntetése komoly reklámbevétel-csökkenéssel szembesíti az audiovizuális mamutcégeket is.

A világjárvány idején alapvető kérdéssé lépett elő az európai nagy televíziós társaságoknál az új helyzethez való alkalmazkodás és a tévék tájékoztatási feladatainak az ellátása. Amint arról a Francia Audiovizuális Intézet (INA) médiaközleményei beszámolnak, a Francia Televíziók (France Télévisions) médiacsoportnál március 12-én egy általános távmunka-tesztnapot tartottak a karanténos működés kipróbálásával. Cristophe Tortora szerkesztőségi vezérigazgató szerint kevesen gondolták, hogy három nap múlva már a tesztnapon gyakorolt üzemmódban fognak a csatornák működni.

Békés Sándor

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2020. május-júniusi számában olvasható.)