A Covid-19 világjárvány az elemzők szerint némiképpen elhomályosította a TV-üzlet nagy részét, és olyan gondolkodásmódot hozott előtérbe, miszerint lendületet kap a tartalomfogyasztás nagykereskedelmi váltása. A legtöbb reklámvezérelt műsorszolgáltató és a kábeltársaságok számára az élet már a világjárvány előtt sem volt habostorta. Az amerikai zsinórvágási trend felerősödött, miközben a nagy médiakonglomerátumok pénzereje és költekezési hajlama egyaránt megnőtt, majd a vertikálisan integrált OTT szolgáltatásokra irányult.

Richard Middleton, a TBI Vision internetes szaklap elemzője rámutat, hogy a hirdetésekkel támogatott tévécsatornák helyzete még kevésbé lett rózsás a világjárvány okozta körülmények között, miután elvesztették reklámbevételeik tekintélyes részét. Ilyen helyzetben nem tudták azonnal pénzre váltani a karantén alatti tévénézés régi szintekre történő felfutását. Eközben pedig a komoly bevételeket hozó patinás sporteseményeket – a Tokiói Olimpiától a labdarúgó Európa-bajnokságig – elhalasztották. A helyzet azonban gyorsan változik, és a C19 világjárvány számos új gyártási technológiát és közönség-megismerő módszert előtérbe hozott, amelyek sokat segíthetnek még a televíziós műsorszolgáltatókon.

Műsorszolgáltatók sokkhatás alatt

A TBI Vision elemzője szerint a koronavírus-világjárvány sokkhatásai elsősorban a televíziós műsorszolgáltatókat sújtották világszerte, és a hatásmechanizmus a csatorna-üzemeltetőket sokszor nehéz helyzetbe hozta. Richard Middleton elemző szerint bármelyik országból könnyen hozhatók példák a fenti állításra. Elég a spanyol Atresmedia szolgáltatóra gondolni, amelynél a kiadás-megszorítás keretében az igazgatótanács tagjainak azonnal 40 százalékkal csökkentették a fizetését. Az ausztrál Even West Media bevételei legalább 50 százalékkal csökkentek, míg az angol ITV és Channel 4 szintén megszorító intézkedéseket léptetett életbe.

A vezetői fizetéscsökkentésnél fontosabb a programköltségvetés redukálása. A világszerte több száz embert foglalkoztató Channel 4 közel 250 millió font költség-csökkentésre kényszerült a reklámbevételek kiesése miatt, de a műsorkészítésre szánt kiadásokat is 150 millió fonttal rövidítette meg. A Channel 4 áprilisban és májusban 50 százalékos reklámbevétel-kiesésről számolt be.

Az izraeli, brazil és ausztrál műsorszolgáltatók szintén hasonló bevételkiesésről adtak hírt. Ian Katz, a Channel 4 tartalomfőnöke soha el nem készülő és késleltetett gyártású műsorok sorozatát említette.

Nyomasztó veszteségek

Az USA-ban az előbbiekhez hasonló a helyzet. Az AT&T távközlési óriás például aggasztó bevételkiesést könyvelt el a Warner Media üzletágban, amelynek a bevételei a 2019-beli 8,4 milliárd dollárról 7,4 milliárd dollárra estek vissza. A férfi kosárlabda-bajnokság márciusi nagy show-műsorának az eltörlése nemcsak a bevételek oldalán okozott károkat, de jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz is, hogy a társaság az első negyedévben 900 000-nél több előfizetőt vesztett el.

B. S.

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2020. július-augusztusi számában olvasható.)