a Magyar Telekom lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese
Az emberek felismerték a digitalizáció erejét

Szabo MelindaA Magyar Telekom tavasszal az elsők között csatlakozott az ITM kezdeményezésére a Digitális Jólét Program koordinálásával megvalósuló Digitális Összefogás Programhoz. A Telekom a koronavírus miatt kialakult helyzetben extra mobil adatszolgáltatással, ingyenes és kedvezményes tartalomszolgáltatással támogatta a munkavégzést és a családok kapcsolattartását, a szabadidő tartalmas eltöltését. Kollégáink egészségének védelme érdekében szeptembertől ismét távmunkára állt át a Magyar Telekom, telephelyeinkre csak azon kollégák mennek be, akiknek ez nélkülözhetetlen feladatuk ellátásához. Annak ellenére tehát, hogy kollégáink 80 százaléka home office-ban dolgozik, a technológiának és munkatársaink elhivatott munkavégzésének köszönhetően zökkenőmentes a kapcsolattartás, folyamatos az üzletmenet és a szolgáltatás.

Úgy gondoljuk, az emberek felismerték a digitális eszközök fontosságát, a digitalizáció erejét, és ez nem csak a gazdasági növekedéshez járul hozzá, de hosszú távon növelheti a szolgáltatásaink iránti igényt is. Büszkék vagyunk rá, hogy a Telekom vezetékes és mobil hálózata a koronavírus első, tavaszi hulláma alatt jól vizsgázott, a távmunka és távoktatás következtében extrém módon megnövekedett forgalmat is jól bírta, ügyfeleinket stabil hálózattal és szolgáltatásokkal segítettük át ezen az időszakon. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években hatalmas erőforrásokat fektettünk hálózati infrastruktúránk korszerűsítésébe: a vállalat 2015 és 2019 között 246 milliárd forintot költött Magyarországon mobil- és vezetékes hálózatainak infrastruktúrafejlesztésére. A távmunka és távoktatás miatt megnövekedett terhelés időszakában kiemelten nagy figyelmet szenteltünk hálózataink felügyeletére, a gyors hibaelhárításra, ahol pedig szükséges és arra lehetőség volt, kapacitásbővítéssel is éltünk. A mostani, második hullámra ugyanígy készültünk.

Köszönhetően az elmúlt évek intenzív hálózatfejlesztésének, a Telekom optikai és kábelhálózata ma már összesen 2,3 millió gigabites sebességű elérést kínál, vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások közel 45%-a számára már elérhető a gigabites sávszélesség. Ami a kábelhálózatunkat (ED3) illeti, az idei évben arra fókuszáltunk, hogy minél több háztartás számára elérhetővé tegyük a gigabites letöltési sebességet (1 Gbps), ami jelenleg a teljes, 820 ezer háztartást elérő kábelhálózatunk 96%-án lehetséges. Emellett folyamatosan növeljük a hálózat kapacitását, és biztosítjuk az évente kb. 20%-os forgalomnövekedéshez szükséges infrastruktúrát, hogy ügyfeleink számára jó minőségű szolgáltatást nyújthassunk.

A tavaszi időszakban mindenki számára gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a korszerű távközlési infrastruktúra, a digitalizáció mennyire fontos a gazdaság, a társadalom és mindennapi életünk fenntartása szempontjából. Ráadásul az iparágnak nagy szerepe lesz az epidémiát követően a gazdaság felpörgetésében, élénkítésében is. A Magyar Telekom ezért elkötelezett, hogy az elkövetkező időszakban is változatlanul folytassa eredeti hálózatfejlesztési terveinek megvalósítását. Tovább növeli az 5G lefedettségét, ami pedig a vezetékes hálózatot illeti, célja hosszabb távon, hogy az ország teljes területén mindenhol gigabites elérést tudjon biztosítani, ezért a következő években is nagy hangsúlyt fektet az optikai lefedettség további növelésére, fokozatosan kiváltva ezzel a rézhálózatokat.

A lineáris műsorterjesztési piacon az elmúlt évek trendjei folytatódnak, azaz a vezetékes szolgáltatások térnyerése vélhetően folytatódni fog a műholdas szolgáltatások rovására. Az elmúlt éveket a koncentrálódó piacok jellemezték és azt gondoljuk, ez a trend a jövőben is folytatódik majd, különösen a jelenlegi vírus- és gazdasági helyzetben várható, hogy mind a tartalomterjesztők, mind a tartalomszolgáltatók racionalizálni fogják portfóliójukat. Ez történhet eladás útján vagy esetlegesen további csatornamegszüntetések által.

Új, piacot befolyásoló tényezőként megjelent és a 2020-as évet szinte teljes egészében átható COVID pandémia hatása még 2021-ben is folytatódni fog. A vírus által hozott lakóhely-elhagyási szigorítások, a mozibezárások a tartalomfogyasztásra jelentős hatással voltak, az emberek többet filmeztek, többet néztek sorozatok otthon. Ezek a hatások 2021-ben is érezhetők lesznek, így továbbra is azzal számolunk, hogy az emberek többet fogják a Telekom tévés szolgáltatásain keresztül elérhető lineáris csatornákat nézni, illetve a lekérhető médiaszolgáltatások előfizetőinek száma várhatóan nőni fog a jövő évben.

Az OTT/streaming szolgáltatások terén mindenképp változásra számítunk, hiszen a mozik bezárása a filmgyártással foglalkozókat érzékenyen érintette, és a kieső bevételeket a streaming szolgáltatások indításával próbálják pótolni. Ugyanezt a tendenciát tapasztaljuk a csatornacsoportok részéről, akik a már meglévő lineáris tartalmaik újracsomagolásával és más területen történő értékesítésével próbálkoznak. A nemzetközi tendenciák nálunk is meg fognak jelenni, vagyis az elérhető szolgáltatások száma bővülni fog a jövőben. Várjuk pl. a Disney+ magyarországi indulását, illetve a csatornatulajdosok terén is az új szolgáltatásaik megjelenését. A globalizáció nagy előnye ügyfélszempontból, hogy alacsonyak a piacra lépés korlátai. A magyar piac annyiban speciális, hogy még mindig alapvető ügyfélelvárás a lokalizáció, ami nagyon költséges. A piacmérettel összevetve ez a legnagyobb gazdasági kérdés egy olyan szolgáltatónak, amelyik a magyar piacra szeretne belépni.

A 2020-as év tekintetében a COVID helyzet felértékelte a digitális megoldásokat, az ügyfelek egyre jobban megtanulják az online terek használatát, ugyanakkor egyre tudatosabbá is válnak ezáltal. Természetesen a változások a Magyar Telekomnak, mint műsorterjesztőnek lehetőséget kínálnak arra, hogy a tartalmi portfólióját tovább bővítse. Ezen törekvéseinket segítik elő a jövő éves tévés fejlesztéseink is, a TV szolgáltatásunk technológiai megújítása, amelynek első lépése idén a Telekom TV GO indulása volt.