kommunikációs vezető, DIGI Kft.
A technológiai fejlesztés az egyik jelszavunk 2021-re

RuskaViktoria DIGIIdén tavasz végén, a járvány első hulláma alatt csatlakoztam a DIGI csapatához, ezért akkora a vállalat már túl volt számos olyan intézkedésen, amelyek szükségszerűek, elkerülhetetlenek voltak. A válságkezelés a vállalatunk minden egyes munkatársát új kihívások elé állította. A gyorsan eszkalálódó helyzetben született külsős intézkedések kapcsán azonnali megoldásokkal kellett előrukkolnunk. Nem csupán a saját, belső szervezetet érintő ügyekben, de ami ennél is előrébb való: az ügyfélbázisunk irányába, hiszen az előfizetőink – válság ide vagy oda – a tőlünk megszokott magas szintű szolgáltatást várják el.

Ami a konkrét, pénzügyi teljesítményre vonatkozik: a magyar leányvállalat a 2020-as év első félévében 2.460.000 RGU-val büszkélkedhet. A féléves számok stabil eredményeket tükröznek: a bevétel 102,8 millió euró, a korrigált EBITDA pedig 26,6 millió EURÓ volt. Az előfizetői számok legnagyobb részét az internet-szolgáltatás teszi ki közel 30 százalékos részesedéssel, ezt pedig a kábel TV követi. A vezetékes üzletág a válság idején még inkább előtérbe került, hiszen a vállalatok üzletmenetének folytonosságában az elsődleges intézkedés távoli munkavégzés bevezetése volt, és ebben a mi FTTH hálózatunk kiválóan vizsgázott.

A vállalaton belül is kialakítottuk az otthoni munkavégzés feltételeit minden kolléga számára, akinek munkaköre ezt megengedi. Vannak olyan munkakörök, például hálózatépítők, az új csatlakozásokat bekötők, karbantartók, ahol ez természetesen nem megoldható. A mobiltornyok építéséhez szintén szükséges az emberi erőforrás, akkor is, ha a legkorszerűbb műszaki háttér és géppark áll rendelkezésünkre.

Az irodákban kialakult az a fajta gördülékeny beosztás és rotációs rendszer, amivel csökkenthető az egészségügyi kockázat, amit természetesen teljességgel nem lehet kizárni. A személyes ügyfélpontokon bevezetettük az általános egészségmegőrző intézkedéseket. A nagyobb plázákban található DIGI Pontok nyitvatartása változott az új rendelkezésekkel összhangban, igazodva az akkori, vagy épp mostani korlátozó intézkedések rendjével.

Amit fontosnak tartottunk az ügyfélkiszolgálás kapcsán, hogy minél inkább ösztönözzük az előfizetőket az elektronikus fizetési módok – e számla, ügyfélkapu, DIGI Pay – igénybevételére. Erre tavasszal külön kampányt indítottunk értékesítési és marketing oldalról, edukációs, videó anyagokkal a különféle platformokon, ezzel is sarkallva a szolgáltatást igénybe vevőket, hogy minél több ügyet intézzenek online. Ezzel együtt az ügyfélszolgálatos kollégáim az átlagosnál is erősebb terhelésnek voltak kitéve, hiszen a megszokott DIGI pontok helyett sokkal több előfizetőnk hívta a call centert ügyes-bajos dolgokkal.

Ami az ügyféloldali intézkedéseket illeti, tavasszal feltérképeztük az extrém hálózati terhelési pontokat országszerte, és mindenhol, ahol szükséges volt, erősítettük a hálózati kapacitást, így most remélhetőleg fel vagyunk készülve az előttünk álló nehéz időszakra is. A karbantartást tekintve viszont nem ütemeztük át a munkálatokat, azok folyamatosak. Ahol a járványból adódó kiesés történik a munkamenetben, azokon a területeken is átszervezésekkel, de biztosítjuk a zavartalan szolgáltatást az ügyelek számára.

Alkalmazkodnunk kellett a megváltozott körülményekhez abban a tekintetben is, hogy az engedélyeztetés, az ingatlankezelés, vagy bármely, a fejlesztéshez szükséges külső tényező jelentősen, és gyorsan változhat a megbetegedések miatt. Tehát a fejlesztések időben esetleg csúszhatnak, az ütemezés változhat, de a fejlesztési munkálatok továbbra is kiemelten fontosak számunkra, hiszen összességében hosszabb távon ezek is mind az ügyfél-elégedettséget szolgálják.

A DIGI a továbbiakban is folyamatosan fejleszti hálózatát, így biztosítva a szolgáltatás magas technológiai színvonalát mind a vezetékes, mind a mobil üzletágban. A 2019-es és 20-as év is a beruházások éve volt számunkra, mindkét ágazatban. A mobilszolgáltatásunk másfél éves, de gőzerővel dolgozunk a sikeréért. Az idei évben a vállalat a mobilhálózat fejlesztésének második fázisába lépett, olyan területek lefedettségét bővítve, amelyeken korábban nem volt elérhető szolgáltatás. A DIGI ütemezett hálózatépítési stratégiájának köszönhetően hétről hétre bővül a lefedett területek listája, és ma már több mint 650 településen érhető el a DIGIMobil szolgáltatás. A beruházásaink töretlenül folytatódnak, hiszen a mobil tesztidőszak végét követően, az új év januárjától havidíjas szolgáltatásként kínáljuk a DIGIMobilt.

Mindezek mellett persze a vezetékes ágazat fejlesztése is zajlik. Az Invitel korábban a Széchenyi 2020 Program keretében 12 járás közel 100 településére vonatkozóan legalább 30 Mbit/s sebességű, újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztéséhez kapott támogatást. A vállalat ennek keretében 200 ezer háztartást elérő hálózat korszerűsítését tervezi, többségében gigabites sebességre is képes üvegszálas technológiával. Általánosságban pedig jelenleg mind az Invitel, mind pedig a DIGI hálózatainak továbbfejlesztése zajlik, hiszen célunk, hogy a lehető legtöbb előfizető ugyanolyan magas minőségben élvezhesse a szolgáltatásokat. Fontos számunkra, hogy minél több településen jelen legyen ne csak a vezetékes, de a mobilszolgáltatásunk is. A technológiai fejlesztés az egyik jelszavunk 2021-re.

Mindig is egyfajta különutasság jellemzett bennünket: a legfontosabb sosem a piac követése, hanem saját ösvények keresése és kitaposása volt. Hiszünk az eredeti megoldásokban és a rugalmasságban, ez az egyik erősségünk, de mindig szem előtt tartva az ügyfélérdekeket. Ezt példázza, a szolgáltatási portfóliónk jó értelemben vett egyszerűsége: egyszerű megoldásokkal, árazással, megfizethető csomagokkal. Persze örülnénk, ha a piac sokszereplős lenne, sok ajánlattal, mert a versenyhelyzet mindig az ügyfeleknek és a piacnak kedvez.

A piac mindig lehetőségeket kínál, hiszen továbbra is vannak olyan ügyfelek, akik nem vagy kevés telekommunikációs szolgáltatást vesznek igénybe, tehát ott rejlik a kiaknázatlan potenciál, hogy megszólítsuk őket. Az árak még mindig nagyon erősek, ezért abban is látok mozgásteret, hogy ez változzon. Összességében lehetőség-pártiak vagyunk, mindig a „hogyan megvalósítható” oldalról közelítjük meg a kínálkozó alkalmakat.