file6ye1prt64whz8duu7kmA tekintélyes Wired című amerikai lap márciusi címlapján egy fotómontázs Mark Zuckerberget, a Facebook társalapító tulajdonosát szétpofozott arccal ábrázolja. A kiadós, mintegy 68 ezer karakterben megfogalmazott elemzés pedig a portál 51 egykori és mai alkalmazottjának a megszólaltatásával egyenesen ízekre szedi a világ legnagyobb közösségi portáljának vezérét.

A Facebookra támadások össztüze zúdul mindenfelől, azonban a Wired kiemeli, hogy a portál zaklatott korszaka két évvel ezelőtt, az amerikai elnökválasztással, illetve Donald Trump megválasztásával kezdődött. A Wired szerint akkoriban a Facebookon megjelent álhír-rengetegtől a lapkiadókkal folytatott csatán és a serdülőkorúak Snapchatra történő elvándorlásán át egészen az idén januárban bekövetkezett jelentős algoritmus-váltásig valóságos pokol volt a Facebook élete belülről szemlélve, amelyet Mark Zuckerberg sikertelen probléma-megoldási kísérletei jellemeztek. Az elmúlt két év történései porrá zúzták Mark Zuckerbergnek a technológia mindenhatóságába vetett, úgynevezett techno-optimista hitét, és a Facebook-vezér megdöbbent azon, hogy népszerű platformját milyen változatosan lehet felhasználni ártó célokra is. A minden irányból érkező pofonok össztüze pedig ráébresztette az ifjú milliárdos vállalkozót, hogy még ő sem legyőzhetetlen.

Békés Sándor

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2018. márciusi számában olvasható.)