Az Y-generáció kultikus közösségi alkalmazásaként ismert Snapchat idén márciusban ünnepelte egyéves tőzsdei szereplését. A tiszavirág-életű fotókat és videókat megosztó, kis kísértet által fémjelzett közösségi média életét jelenleg is a tőzsdei hullámvasúton való szlalomozás, szinte stagnáló bővülés, illetve a bohózatba illő viharok jellemzik.

Ennek a bohózatnak a főszereplője Evan Spiegel, a hétéves alkalmazás még mindig huszonéves milliárdos tulajdonosa, aki a francia Capital című lap szerint már egy élő legenda, az arcán egy húsevő vad mosolyával ügyködő ifjú techno-herceg. Evanről persze nem középkori trubadúrok éneklik meg azt, ahogyan a semmiből létrehozta másodmagával a Snapchatot, majd pedig visszautasította a legnagyobb közösségi portál tulajdonosának, Mark Zuckerbergnek a vételi ajánlatát. És ezzel eljutottunk a bohózat másik főszereplőjéhez, aki az Instagram közösségi megosztóval igyekszik mindig keresztbe tenni a 14–25 éves serdülők kultikus alkalmazásának. És ez nem is nehéz próbálkozás, hiszen a Snapchat ugyan 2011 óta összeverbuvált az alkalmazást naponta felkereső 187 millió fiatalt, csak ez nem hatotta meg a bohózat harmadik szereplőjeként megjelenő befektetőket. Jelenleg a Snapchat a tinédzserek megtartása és az alkalmazás kibővítése között őrlődik – kisebb-nagyobb sikerek és tekintélyes botrányok közepette. Egyszerű tőzsdei számok nyelvén ez még mindig 100 millió dolláros éves hiányt jelent, és azt, hogy az alkalmazás megrekedhet a tinikre szakosodott ágazati portál stádiumában...

Békés Sándor

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2018. áprilisi számában olvasható.)