Évtizedek alatt professzionalizálódott a kábelszakma, amely ma már nem is különíthető el a távközléstől. Korábban egy antennaszerelő is belevághatott a hálózatépítésbe, szolgáltatásba, ma azonban ez már elképzelhetetlennek tűnik.

Sok kisebb vállalkozás élén még ugyanazok az emberek állnak, ugyanakkor idővel megjelentek ott is az újoncok, akiknek már másfajta tudással kell rendelkezniük, mint az elődöknek. A nagyobb cégeknél sincsenek jelentős változások a szakmai irányításban, de azért feltűnnek új arcok a távközlési pozíciókban. Összességében legyen szó kicsiről, közepesről vagy nagyról, a jó szakembereket általában nem készen kapják, hanem házon belül képzik ki a társaságok.

Közismert, hogy a kábeles társaságok jelentős részét volt Gelkások vagy a Videoton márkaszervizeiben dolgozók, a szervizelés mellett a videójel-továbbításhoz is értő, élelmesebb szakemberek hozták létre. A lakosság csatornaéhsége gyorsan életre hívta az első közösségi antennarendszereket, majd később a soros hálózatokat, amelyek akkoriban „csupán” azt a célt szolgálták, hogy bejusson a magyar háztartások nappalijába az a néhány műsor, ami akkoriban a kínálatot jelentette. Eszközökben, kábelben nem lehetett válogatni, be kellett érni az NDK-s és kelet-európai termékekkel. Az 1990-es években megjelent az első nagy és erős háttérrel rendelkező cég, a külföldi tulajdonosokat maga mögött tudható Kábelkom, amely külön utat járt a többiekhez képest, és hatást gyakorolt a piacra: lehet ezt profibban, jobban csinálni. Időközben a főként önkormányzati segítséggel létrejött rendszerek mellett kiépültek a saját hálózatok, amelyeknek az akkori médiahatóság, az ORTT pályázatai nagy lendületet adtak. Ezzel együtt megjelentek az új, modern berendezések, kábelek, és a sok kis vállalkozásnak egyre többet kellet tudnia arról, hogyan működtethető egy modern hálózat. A 2000-es évekkel kezdődő robbanásszerű fejlődés, az internet, majd később a telefon elindítása pedig már komoly, magas szintű tudást igényelt. A technológia azóta rohamléptekben változik és halad előre, ezt a folyamatot a kisebbek úgy próbálták követni a sok-sok év alatt, hogy eleinte egymástól tanultak, majd idővel a kábelszövetségek és a nagyobb beszállítók is segítségükre voltak szakmai képzésekkel, előadásokkal...

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2014. szeptemberi számában olvasható.)