Mint test és lélek – mint a jin és jang –, úgy él együtt és egészíti ki egymást a nagyatádi Zsirai família mindennapjaiban két, látszólag távolinak tűnő tevékenység. Egyik – lapunk hasábjain nyilvánvalóan – a kábeltelevízió. A másik – a szó szoros értelmében természetesen – a borászat.

Annyi más kollégájához hasonlóan a néhai Zsirai Csaba szakmai pályája is a megszokott úton indult. A munka antennaszerelés, a munkahely a Gelka. Aztán 1990-ben barátaival ő is megalapította saját vállalkozását. Már a cég elnevezése is felér egy szójátékkal, ám az idén ősszel 25 éves LÁT-SAT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jelentése nagyon is logikus és kifejező: Létesítés Árusítás Tervezés – SATelit. A tevékenységi körbe ennek megfelelően elsősorban a kábeltelevíziós hálózatok tervezése, építése és üzemeltetése, valamint az antennatechnikához és a műholdvételhez kapcsolódó termékek forgalmazása került.

ZsiraiPetraAz azóta történteket immár Zsirai Petrával idézzük vissza, aki édesapja halála után, 2011-ben vette át a cég irányítását. "Társaságunk jelenleg Nagyatádon és annak 40 kilométeres környezetében, immár 38 településen nyújt kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatást. Jelenleg már a legkisebb csomag is biztosítja a 10 Mbit/s sebességet, de mindenhol elérhető a 30 Mbit/s, sőt Nagyatád egész területén és más településeken akár a 100 megás csatlakozás is. És miután a helyi hálózatot mindenhol 100 százalékos lefedéssel építették ki, így gyakorlatilag a LÁT-SAT már most teljesíti azokat az uniós elvárásokat, amelyeknek az elérését a magyar kormány 2018-ra vállalta..."

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2015. májusi számában olvasható.)