Verseny, külön pályákon

2017 végén 3,1 millió vezetékes telefont használtak az országban, miközben a tévészolgáltatás előfizetéseinek száma már meghaladta a 3,7 milliót. Valójában egészen más célt szolgál a kettő, és eltérő fejlődési pályát futottak be – de talán éppen ezért is érdekes lehet párhuzamot vonni közöttük.

Van egy közös jellemzője a két szolgáltatásnak, nevezetesen hogy a családnak szólnak (szemben például a személyhez tartozó mobillal). Nem véletlen, hogy eleinte a telefonos ellátottságot nem 100 lakosra, hanem 100 lakásra mérték. Így lehetett idén januárban 64,7 százalékos szintet kimutatni. Száz emberre viszont már csak 31,4 vezetékes telefon (vagy az NMHH szóhasználatában hangátviteli csatorna) jut.

A vezetékes telefon piaca az elmúlt évtizedekben tapasztalt növekedése, majd némi visszaesése után mára nagyjából beállt 3,1 milliós előfizetői szintre. A legutóbbi évben például alig 1,1 százalékot esett vissza.

Ezzel szemben a tévécsatornákért fizető háztartások száma mindmáig folyamatosan emelkedik. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 10 évvel ezelőtt „csak” 2,5 millió háztartásban adtak ki pénzt a tévére, addig 2017 végén már 3,7 millió előfizetést regisztráltak. A két görbe 2014-ben találkozott, ekkor érte el a telefónia 3,1 milliós szintjét a televízió. A kábeles szolgáltatók viszont mindkét piacon nyertesekké tudtak válni.

Vezetékes telefónia

A Statisztikai Tükör adatai arra is rávilágítanak, hogy az egyes technológiák között jelentős különbségek vannak. A VoIP-hangcsatornák (mint például a kábeltelevíziós hálózaton megvalósuló telefonszolgáltatás) részaránya 2017 végén már 69 százalékot tett ki, s meghaladta a 2,1 milliót. És folyamatosan növekedik, az elmúlt egy évben 8 százalékponttal felülmúlta a 2016 végit.

Televízió-szolgáltatás

A 2017 végén regisztrált 3,7 millió tévé-előfizetés 74%-át a digitális csomagok tették ki, a KSH adatai szerint. A csomagok több mint kétharmada – 2,5 millió előfizetés – vezetékes hálózaton keresztül jutott el az előfizetőkhöz, számuk 2,8%-kal több, mint egy évvel korábban. Ebből a kábeltévé-hálózatot használók aránya 71, míg az IPTV átvitelére alkalmas hálózatra kapcsolódóké 18%-ot képviselt. A sugárzott jeleket (műholdas vagy földi) antennával vevők előfizetők száma 1,2 millió volt...

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2018. áprilisi számában olvasható.)