Alap csomag 1000x100 2021 MKM

SZSZL2021 banner 1000x100 

Lopják-e a tévéjelet?

Évek-évtizedek óta ismert jelenség, hogy valamilyen trükkös műszaki megoldással egyes nézők hozzájuthatnak olyan tévécsatornákhoz is, amelyekre egyébként nem fizettek elő. Ez az a kérdés, amiről a szakában mindenki tud, egymás közt mindenki beszél – de hivatalosan senki sem nyilatkozik. És ami mostanában ismét a felszínre került…

Murphy törvényéből és azok folyományaiból logikusan következik („ami elromolhat, az el is romlik” mintájára), hogy a korlátozást (szűrést) meg lehet kerülni, a kódolást dekódolni (feltörni) is lehetséges.

Ha megkérdeznénk néhány (egyes esetekben konkrétan is megnevezett) szolgáltatót, biztosan tiltakoznának, hogy náluk ilyen nincs, ők a szakmai előírásoknak és a jogszabályoknak megfelelően nyújtják a szolgáltatást. Szakemberek azonban a tapasztalataik – esetenként kifejezetten a kipattant ügy miatt végzett tesztjeik – alapján állítják, hogy a probléma igenis létezik.

Mi legyen a hálózatban?

Az optikai hálózaton például egyszálas előfizetői bekötésnél egymás mellett, más-más hullámhosszon továbbítják az internet- és tévészolgáltatás jeleit. Ilyenkor az internetkapcsolathoz egy hullámhossz-osztásra alkalmas passzív optikai eszközre van szükség, illetve a kábeltévés (DVB-C jel) jel leválasztásához egy egyszerű, szabványos, a kereskedelemben kapható eszközre, egy optikai vevő berendezésre (mini-node). Szintén előfordulhat, hogy ha egy FTTH hálózaton kódolás nélkül alkalmazzák az úgynevezett RF-overlay megoldást, akkor internet-előfizetéssel is hozzáférhetővé válnak a tévécsatornák. Vagy ha a hagyományos HFC hálózatokon takarékossági okokból „kifelejtik” a szűrőket. Mindezeket a szolgáltatók egyöntetűen tagadják (a probléma tehát nem létezik), az viszont áruló jel lehet, hogy állítólag (esetleg) érintett szolgáltatók csendben elkezdték kódolni az ilyen előfizetőiket.

A helyzetet bonyolítja, hogy hálózatok tartalomvédelmi szempontú szabályozása nem egyértelmű. Erről az NMHH az alábbi tájékoztatást adta lapunknak:

„Kifejezetten arra nincs elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály, hogy egy műsorterjesztő hálózaton milyen intézkedéseket kell alkalmazni a továbbított, feltételes hozzáférésű médiaszolgáltatások jogosulatlan hozzáféréstől való védelmére. A műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló törvény (Dtv.) 6. §-a azt írja elő, hogy a műsorterjesztési szolgáltatás megkezdésekor a szolgáltatást nyújtani kívánónak nem csak a terjesztési jogosultságát kell igazolnia, hanem azt is, hogy a szerzői és szomszédos jogok védelmében is intézkedett.

Az említett törvény szerint a műsorterjesztési szolgáltatást nyújtani kívánó személynek vagy szervezetnek a szolgáltatás bejelentéséhez bizonyos feltételek teljesítését igazolnia kell. Ezek között a feltételek között szerepel, hogy nevesítse, mely médiaszolgáltató mely médiaszolgáltatását kívánja terjeszteni, igazolja, hogy ehhez rendelkezik a szükséges jogosultsággal/engedéllyel a médiaszolgáltatótól, és azt is, hogy a szerzői jogok és a kapcsolódó jogok védelmére szükséges intézkedéseket megtette.

A hatóság a szolgáltatás-bejelentéshez kapcsolódó nyilvántartás vezetésekor folyamatosan ellenőrzi, hogy a szolgáltatók olyan műsorokat terjesztenek-e, amelyekre megfelelő szerződésen vagy médiaszolgáltatói igazoláson alapuló jogosultsággal rendelkeznek. Be kell nyújtani ugyanis azokat az okiratokat, amelyek igazolják, hogy a szerzői jogok és az azokhoz kapcsolódó jogok védelmére a szükséges intézkedéseket a műsorterjesztő megtette. Ezeket az intézkedéseket alapvetően a médiaszolgáltató és a műsorterjesztő közötti szerződések határozzák meg, az ő ügyük, hogy miben egyeztek meg, jogszabály ezekről nem rendelkezik. A hatóság nem ellenőrzi ezeknek az intézkedéseknek a meglétét és működését, mert mindez már a szerződés betartásának kérdése, ami a felek belügye. Ezért a hatóság a hozzáférés korlátozására alkalmazott műszaki megoldásokra vonatkozó ellenőrzéseket nem végez.”

Legális eszközök a jellopáshoz?

A tévéjelek illegális vétele azonban nemcsak a hálózatépítők, szolgáltatók feltételezett mulasztása nyomán valósulhat meg. Hiszen az előfizetőkhöz a szerelők, karbantartók, hibaelhárítók állnak a legközelebb. Akik nemcsak a hibák lehetséges okait ismerik kiválóan, hanem a rendszerek sebezhetőségét, a „trükkös” vételezés módját is. Ne dugjuk homokba a fejünket: tudjuk, hogy vannak, akik saját zsebre is dolgoznak. És mivel rendszerint alvállalkozóként dolgoznak, a szolgáltató iránti lojalitás sem köti őket annyira. Ezért aztán átkötésekkel, szűrőkkel vagy a szükséges eszköz közbeiktatásával az internet bekapcsolásakor egyszeri „költségért” felajánlják például az „örök kábeltévét”. Az előfizető pedig boldogan kifizeti, hiszen pár hónap alatt behozza az árát.

Ilyen esetben érthető lenne a műsorterjesztők azon álláspontja, hogy ők a szabályoknak megfelelően nyújtják a szolgáltatást – hiszen a bűncselekményeknek valójában ők is áldozatai. Ezért maguk is elítélik ezt a tevékenységet, és arra buzdítják az ügyfeleiket, hogy ha ilyet tapasztalnak, jelezzék a megfelelő hatóságnak. Ugyanakkor a szolgáltató, mint „megbízó” ellenőrizheti a vállalkozó által elvégzett munka minőségét, tehát mégsem háríthatja el teljes mértékben a felelősségét.

Felmerül az a kérdés is, hogy miért és hogyan juthat hozzá bárki egy ilyen, illegális műsorvételre alkalmas berendezéshez? Csakhogy ebben semmi „illegális” vagy törvényellenes nincs. A hírközlési hatóság ezt így kommentálta:

„A műsorterjesztési szolgáltatás nyújtásához használható hírközlő berendezések forgalomba hozatala és használata nincs engedélyhez kötve, és külön ágazati szabályozás sincs arra vonatkozóan, hogy milyen követelményeknek kell megfelelniük a feltételes hozzáférésű médiaszolgáltatások védelmében. Természetesen lehetséges, hogy ezekre az eszközökre (például a rádió-berendezések esetén) más szempontból viszont vonatkozzanak szabályok, azok gyártására, forgalomba hozatalára, forgalmazására.”

Hogy egy egyszerű példával illusztráljuk: egy konyhafelszerelési boltban bárki vásárolhat kést, árusítása nem tilos, és nincs is szükség minden „késtípus” forgalomba hozatalához engedélyre. Ugyanakkor lehetséges – és sajnos elő is fordul –, hogy ezt az eszközt gyilkosságra használják. De ez még nem lehet ok a betiltására. Minden attól, függ, hogy mire használják.

Mit tesz a szakma?

A piaci jelzések nyomán a hírközlési szolgáltatók érdekeit képviselő legnagyobb szervezet is foglalkozott az illegális terjesztés illetve vétel kérdésével. Felhívást küldtek minden tagnak, amelyben azt kérték, hogy vizsgálják meg saját hálózatukat, és ha mégis problémát észlelnek, tegyék meg azonnal a szükséges intézkedéseket. Arra is felkérték a tagvállalatokat, hogy ügyeljenek a jogszerű szolgáltatásra, a hozzáférési korlátozás biztosítására.

Nem meglepő módon, minden szolgáltató által visszaküldött nyilatkozat egyértelműen azt írja, hogy mindenki mindenben a vonatkozó jogszabályoknak és a tartalomtulajdonosokkal kötött szerződésekben foglaltaknak megfelelően jár el, védi a hálózata biztonságát úgy, hogy a szerzői jog által védett tartalmak csak azokhoz az előfizetőkhöz juthassanak el, akik arra jogosultak. Ez egyaránt igaz az adott vállalkozások különböző platformokon és technológiákon nyújtott szolgáltatásaira is.

A kör itt bezárul: ha nincs probléma, nincs mit kezelni. Konkrétumok, azaz érintett cégek és megtörtént esetek megnevezése nélkül nincs mit kivizsgálni. Feltételezett illegális szolgáltatás vizsgálata nem szakmai szövetségek feladata, erre nincs semmilyen eszközük. Konkrét esetekben pedig az érintett – szerződéses kapcsolatban álló – feleknek, azaz a médiaszolgáltatóknak és műsorterjesztőknek egymás között kell rendezni a vitás ügyeiket, a helyzet tisztázásával, közös megállapodással, ha szükséges, kártérítéssel – vagy ha ezek sem vezetnek eredményre, akkor jogi úton.

Szakmai körökben az is felmerült, hogy a műsorjel illegális vételezését lehetővé tevő szolgáltatók közvetlen és közvetett módon is versenyelőnyre tehetnek szert. Például azzal, hogy az egyébként nem kevés tartalomvédelmi költséget megtakarítják, így esetleg alacsonyabb árat tudnak alkalmazni, szemben a tisztességesen versenyző társaságokkal. Azt azonban nehéz elképzelni, hogy bármelyik távközlési szolgáltatónak is érdekében állna önként lemondani előfizetőkről és előfizetési díjakról. Hiszen a szóban forgó ügyben az a kulcskérdés, hogy hány előfizetőhöz jutnak el (legálisan vagy ténylegesen) a tévécsatornák. Ez befolyásolhatja például a műsordíjak és más jogdíjak mértékét. (Ebben a témában egyébként jelenleg is zajlik a Gazdasági Versenyhivatal ágazati vizsgálta, így annak lezárásáig további információkat tőlük nem kaphatunk.)

A médiaszolgáltatók és a műsorterjesztők kapcsolatában a lejelentett előfizetői számot egyébként időnként számviteli és műszaki szempontból is ellenőrzik, ezek során szintén feltárhatják a tartalomvédelem esetleges hiányosságait. 

Galvács László

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2021. május-júniusi számában olvasható.)