FARM2021 Zsolti Jolly MKM 1000x100

Intelligens tévék a digitális mobilitás jegyében

CES 2021Ahelyett, hogy legalább 180 000 résztvevő turkált volna 2,9 millió négyzetméteres kiállítási terület csúcstechnológiai termékei között Las Vegasban, az idei CES fogyasztói elektronikai szakkiállítást online rendezték meg január 11 és 14. között.

A digitális formátumú CES-en 167 országból 1 943 kiállító mutatta be 80 746 virtuális szakmai látogatónak legújabb termékeit, és 46 órányi élő konferenciabeszélgetést követett végig a vezérszónokok beszédeire ráklikkelő mintegy 3 millió online látogató. A bemutató virtuális jellege azt jelentette, hogy olyan háztartási márkák domináltak a virtuális és PDF-bemutatókon, illetve konferenciabeszélgetéseken, mint az LG, a Sony és a Samsung, teljesen elnémítva a kisebb újítókat és kezdővállalkozásokat. A Google, Amazon és Facebook alkotta technológiai triásznak és az autógyártók többségének a távolléte azonban nem csökkentette az új, okos helyett lassan inkább intelligens, gyakran videó-játékokra hangolt tévék kavalkádját, bebizonyítva, hogy a világjárvány miatti lezártság alatt nemcsak a tévékészülékek eladása, hanem az újabb modellek innovációja is robbanásszerűen felpörgött.

Az a vezető trend, amit Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója már tavaly áprilisban észlelt. Szerinte „két hónap alatt elérjük a két évre tervezett digitális átalakulást”, és ez a trend idén is folytatódni fog a szakemberek szerint. Steve Koenig, a CES-t szervező Fogyasztói Technológiai szövetség (CTA) kutatásért felelős alelnöke így fogalmazott beszédében: „A lezárás során két hét alatt (Amerikában – szerk. megj.) 250 millió ember ment át a távoktatásba. A Disney+-nak mindössze öt hónap kellett ahhoz, hogy elérje az 50 millió globális előfizetőt, míg ez a Netflixnél hét év alatt következett be. A lényeg az, hogy az elmúlt év eseményei átalakítják a következő évtized teljes gazdaságát”.

A lezártság alatt egyre többen fordultak a streaming felé, és a megnövekedett médiafogyasztás azt jelenti, hogy tévégyártóknak hirtelen új piacuk támadt, ezért várhatóan idén szárnyalni fognak a tévékészülék-értékesítési mutatók. A nagyobb, világosabb, vékonyabb tévéképernyők felé tolódik el a vásárlói igény. A lezártság alatt főleg Amerikában a felhasználók kikísérletezték, hogyan lehet egyre több streaming szolgáltatást kipróbálni. A tévégyártók pedig lehetőségeket látnak arra, hogy a streaming és a tartalomkeresési volumen által generált bevételekből a hardverük csatornáján keresztül részesüljenek. Nem véletlen tehát, hogy közvetlenül a CES előtt az LG 80 millió dollárért megszerezte az Alphonso televíziós reklámtechnikai vállalat 60 százalékos részesedését, célul tűzve ki a streaming tévés hirdetési üzletág kiépítését.

Összefoglalva, a CES-ről tájékoztató francia Méta-Media megjegyezte: a régi tévénézési szokások megváltozása várható, ami azt jelenti, hogy a tévékészülékek egyre intelligensebbek, a videó-játékok révén pedig játékosabbak lesznek, és a középpontját képezik az új, és teljesen digitális mobilitásnak. Ez némiképpen ellentmond annak a felfogásnak, amely évekig a mobilitás elterjedését elsősorban az okostelefonok térnyerésére alapozta.

Békés Sándor

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2021. februári számában olvasható.)