A tévés biznisz két kulcsszava ma a „tematikus” (mint tartalom) és a „kábel” (mint platform). E kettőt ötvözi a Magyarországon 14 csatornát képviselő Tematik-Kábel Kft. Hogy miként? Elmondja Radu Morar, a cég tulajdonosa.

....Korábban ugyan semmi közöm nem volt a televíziózáshoz, legfeljebb nézőként annyit tudtam, hogy egy kábel segítségével sok műsort lehet bevinni a lakásokba, tehát fogalmam sem volt, mit kell majd csinálnom, mégis elvállaltam.

Szakmai ismeretek nélkül hogyan lehetett eredményt elérni?

Valóban a nulláról kezdtem, még a számítógép is idegen volt számomra. Bukarestben bérteltem egy 60 négyzetméteres lakást, elegáns környezetben, az elnöki palota utcájában, szándékosan, hogy a partnereim érezzék, itt nem egy sufni-vállakozásról van szó, az általam képviselt szakmának rangja van. Hétfőn hajnalonként indultam Budapestről, sorra jártam a romániai városokat, felkerestem az ottani szolgáltatókat, éjszakánként többnyire ott aludtam a bukaresti irodában, és csütörtök esténként értem vissza Pestre. Az első két év alatt 236 ezer kilométert autóztam.

Ez idő alatt országos roadshowt szerveztünk, tíz nagyvárosban a helyi iskolák, művészegyüttesek fellépésével. Megjelenésünk szakma számára szokatlan volt, Romániában kábeltévés és műsorszolgáltató szakember nagyon ritkán találkozott. Az is megesett, hogy a terjesztők nem „igényelték” a személyes találkozót, inkább azonnal betették csatornánkat a kínálatukba, csak ne lássam, hogyan élnek, dolgoznak. Akkoriban arrafelé divat volt a lakásszámokkal való „játszadozás”. De végül rendbetettük azt is. Összességében végül a befektetett munka meghozta a gyümölcsét: a 2001 évi 32 ezres előfizetői kör után 2007-ben már 4 millió 762 ezer lakásba jutott el a Minimax.

Hogyan indult fejlődésnek ez az „egycsatornás” vállalkozás?

kerestük az új utakat. Láttuk például, hogy a Budapest TV már gyengélkedik, miközben a mulatós műsorait nagyon sokan szerették, s éreztük, ennek megszűnése űrt hagyna maga után. A feleségem ötlete volt, hogy érdemes lenni egy ilyen tematikájú önálló csatornát is indítani. Tudom, sokan lenézik ezt a műfajt, de azt nem tagadhatja senki, hogy a népzene és a magyar nóta kulturális örökségünk részét képezi. Emellett mi egy szélesebb zenei palettájú csatornát képzeltünk el, amiben más műfajoknak, így például a pop- és rockzenének is helye van.

Gyors döntés és lelkes szervezőmunka eredménye lett, hogy miután 2009. augusztus 31-én megszűnt a Budapest TV, másnap, a déli harangszó után felcsendült az igazi muzsika. Sánta Ferenc és zenekara a Villámcsárdással megnyitotta az utat a siker felé. A Nóta TV, a Tematik-Kábel első saját csatornája a tihanyi kábelkonferencián mutatkozott be szakma előtt. A kollégák között is sokan szkeptikusan fogadták, de az eredmények hamar igazoltak bennünket: az indulás után 3 hónappal már több mint egymillió háztartásba jutott el az új adó.

Ugyanazon az őszön, októberben indítottuk el a pecások, vadászok új csatornáját, a PV TV-t. Mai szemmel már látjuk, hogy az akkori színvonal még hagyott némi kívánnivalót maga után, de folyamatosan tanultunk a hibákból, invesztáltunk az új, saját gyártású tartalmakba, s ma már egyértelmű, sokat fejlődtünk. Szakmai körökben immár megkerülhetetlen a csatorna, amely itthon és a környező országokban közel 6,5 millió háztartásba jut el.

Ha valaki sikeres csatornát akar indítani, akkor ahhoz mindenekelőtt eredeti ötletre van szükség, és ez rendszerint azt jelenti, hogy a helyi tartalmakat kell előnyben részesíteni...

Galvács László

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2013. februári számában olvasható.)