LaczkoEKatalizátora lehet a médiapiaci folyamatoknak a digitális átállás, és azzá válhatnak a piaci szereplők is. Műsordíjról, nézői igényekről, versenyeszközökről és az új fogyasztói szokásokról vall olvasóinknak Laczkó Endre, a TV2 kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója.

Szakmai tanácskozások és folyosói pletykák egyaránt gyakran foglalkoznak azzal, hogy előbb-utóbb fizetőssé válnak az országos kereskedelmi tévék. Az álláspontok nagyjából ismertek, s ezeket az idei kábelkonferenciáról szóló cikkekből is megismerhetik az olvasók, ezért most inkább döntés hátteréről szeretnénk hallani. Hogyan alakul a TV2 terjesztési stratégiája az analóg lekapcsolás után?

Bár – a technikai váltást leszámítva – a néző talán nem érzékel jelentős változást, hiszen javarészt a korábbi módon, antennával vagy kábelen továbbra is hozzájut a megszokott műsorokhoz, ám a televíziós biznisz szereplői pontosan tisztában vannak azzal, hogy lezárul egy korszak. A két legnagyobb kereskedelmi csatornának lejár a hatósági szerződése, ennek meghosszabbításáról jelenleg is folynak az egyeztetések. Terjesztési stratégiánk egyik központi kérdése, hogy a földi digitális átállást követően milyen feltételekkel működik a jövőben a TV2 csatornánk. Számunkra minden néző fontos, ezért nem mondunk le egyik terjesztési platformról sem, ugyanakkor – a már többször kifejtett gazdasági okok és piaci, nézettségi eredmények alapján – ezúton is kijelenthetem, hogy a TV2 a csatorna tartalomért a terjesztőktől díjat szándékozik kérni, és erre a Médiatörvény szerint lehetősége van az analóg lekapcsolás után, azaz 2013. november 1-től.

Akárhogy is zárul majd az egyeztetés, nem aggódnak amiatt, hogy megromlik a kapcsolatuk a kábelszolgáltatókkal?

A kábeltelevíziós és más terjesztő cégek nem egyszerűen fontos üzleti partnereink, hanem a jövőnk záloga. A műsordíj nem ördögtől való gondolat, a médiapiacon egyáltalán nem szokatlan gyakorlat, nem újdonság, több éve beszélünk erről. Így a terjesztő partnereink is számoltak, számolhattak ezzel a változással. Nem az a célunk, hogy „lerohanjuk a piacot”, hanem az, hogy kölcsönös előnyök mellett megállapodjunk a kábeltársaságokkal egy elfogadható díjban.

Ne dugja senki homokba a fejét: a nézettségi adatok egyértelműen kimutatják, hogy az országos kereskedelmi tévék értékes elemei a terjesztők kínálatának.

Milyen változást hozhat a korábban korszakváltásként jellemzett analóg lekapcsolás?

A műsorterjesztésben tapasztalt lassú konszolidáció a médiaszolgáltatások területén is várható. Számításaink szerint a mintegy 100 magyar nyelvű csatorna száma 20-30 százalékkal csökkenni fog. Áthelyeződik a hangsúly, érteket nyer a nézői igényeket magas szinten kiszolgáló hazai gyártású, vagy külföldről vásárolt minőségi tartalom. És ha kevesebb csatorna lesz a piacon, akkor az is logikusnak tűnik, hogy a megmaradóknak, így a TV2-Csoport csatornainak is nő a nézettsége. Ez egy újabb vetülete az átrendeződésnek...

Galvács László

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2013. októberi számában olvasható.)