Mára elcsendesedtek azok a viták, amelyek a körzeti közösségi tévék körül alakultak ki az új médiatörvény hatályba lépése után. A kötelező továbbítás előírása már a kezdetektől aggasztotta a kábelszakmát, a szolgáltatók egy jelentős része ugyanis már korábban is helyszűkével küzdött az analóg hálózatain. A médiahatóságot és magukat a műsorszolgáltatókat kérdeztük arról, hogyan vált be ez a státusz a hazai médiapiacon.

Hatósági beavatkozás és felügyelet

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a 2011-ben életbe lépett médiatörvény alaposan felforgatta a must carry intézményét, a kötelezően továbbítandó adók száma jelentősen növekedett a korábbiakhoz képest. A jogszabály szerint a négy közszolgálati televízió – m1, m2, Duna Televízió, Duna II Autonómia – mellett további három, úgynevezett közösségi televíziót – ez lehet körzeti, illetve helyi – és két helyi tévét kell a kínálatba tenni, valamint a Médiatanács dönt további két közszolgálati adó és egy közösségi csatorna kötelező elosztásáról. Ezeknek az tévéknek, ahogy a nevük is mutatja, egy-egy kisebb vagy nagyobb csoporthoz kell szólniuk, az ő igényeiket kell szem előtt tartaniuk a műsorok összeállításakor, vagyis speciális, a kereskedelmiektől markánsan eltérő, közszolgálati jellegű tartalommal kell rendelkezniük.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság jelenleg kilenc körzeti közösségi médiaszolgáltatót tart nyilván: D1 TV, Főnix TV, „hatoscsatorna”, OzoneNetwork, Parlament TV, Pax TV, Somogy TV, SportM és TiszapART TV. Az NMHH tájékoztatás szerint az új médiatörvény hatályba lépése óta ezekkel a csatornákkal kapcsolatban 105 eljárást folytatott le a Médiatanács. Ezek közül 4 ügyben állapította meg, hogy a műsorterjesztőt továbbítási kötelezettség terheli, 5 esetben pedig – a terjesztési kötelezettség megállapítása mellett – maga hozott létre szerződést a felek között. A többi ügyben az eljárást megszüntették, illetve a kérelmet elutasították...

Vajon mire elég a fix, ám valószínűleg nem túl magas kábeles bevétel? Fenntartható-e egy csatorna komolyabb állami támogatás hiányában, kevés reklámmal? Hogyan lehet ebben a hibrid státuszban közszolgálati feladatokat felvállalni? És mennyire tehetőek nézetté a műsoraik kereskedelmi allűrök nélkül? Sikerült-e megtalálni azt a profilt, amely vonzóvá teheti ezeket a tévéket? Szerettünk volna teljes képet festeni erről a kis létszámú, speciális helyzetben lévő tévés piacról, ám néhány csatornát nem sikerült szóra bírnunk...

(A teljes cikk a Média-Kábel-Műhold 2014. februári számában olvasható.)