Régen hallottam egy érdekes összehasonlítást, amiben a mobiltelefon és kábeltelevíziós szolgáltatások, mint háziállatok szerepeltek. A kutya sokban hasonlít a mobiltelefonra, mert elkísér minket, velünk van, míg a macska inkább a kábeltévéhez hasonlít, mert a házhoz tartozik, nem jön velünk. Régen ez a két állat békében, barátságban élt, mert külön tálból ettek, viszont 2013-ban megváltozott ez a helyzet. A kutya is ugyanazt a tálat kezdte használni, mint a macska, ugyanabban a frekvenciasávban, az LTE 800-ban (790-862MHz) kezdett dolgozni. S ezzel elkezdődött a zavarás.

A mobilszolgáltatások kábeltévés oldali zavartatása megjelent, viszont volt idő a felkészülésre, mindegyik szolgáltató jól ismerte a dátumokat, így nagy problémát nem okozott az LTE 800 indítása. A kábelszolgáltatók 350 kis településen használták ezt a frekvenciasávot, és két komolyabb esettől eltekintve kezelhető volt a dolog. Az NMHH koordinálta a mobil hálózat építésével járó várható frekvenciahasználatot, így mindkét fél megfelelően fel tudott készülni.

Ahogy szaporodott az LTE 800-as telefonok száma, úgy megjelent a kábelhálózati jelszivárgás okozta mobil zavarás is.

A következő lépcső 2020. szeptember 6. után várható, amikor a mobilos szolgáltatók birtokba vehetik az LTE 700 (694-790MHz) sávot is. Itt már gyökeresen más lesz a helyzet, hiszen a kábelszolgáltatók döntő része ezt a sávot intenzíven használja, és nem is kíván innen kivonulni, mint az LTE 800 esetében. Itt már komoly kölcsönös zavartatás várható, mivel nemcsak néhány kisebb településről, hanem az összes nagyobb városról is szó van. Míg az LTE 800 indulása csak a hazai kábeltelevíziós hálózatok néhány százalékát érintette, addig az LTE 700 indulása több mint 3 millió háztartás esetében okozhat zavarokat. A mobil hálózat felé irányuló zavartatás mértéke is hasonlóan nagyobb volumenben várható...

A kábelhálózatok zártságának biztosítása a jövőben igen hangsúlyos feladata lesz a szolgáltatóknak. Ezt a munkát nem lehet majd projektként egyszer elvégezni, és elégedetten hátradőlni, hanem a karbantartási folyamatokba be kell építeni a tevékenységet, a teljes hálózatot időszakonként végig kell mérni, a felmerült hibákat ki kell javítani.

Új világ jön, ahol a kutya és a macska ugyanabból a tálból akar enni, ugyanazt a frekvenciasávot fogja használni. El kell tudni választani a két állatot egymástól, hogy ne legyen harc, mert a kutya erősebb állat, és mint jól tudjuk, mindig az erősebb kutya a meghatározó.

Putz József
ügyvezető, Network Professionals Kft.

(A teljes cikk megjelent a Média-Kábel-Műhold 2018. július-augusztusi számában.)